A Legfelsőbb Bíróság kimondja, hogy a CMR elsőbbséget élvez a Róma I. rendelettel szemben

Bevezetés

A Legfelsőbb Bíróság egy nemrégiben hozott határozatában a nemzetközi közúti árufuvarozási szerződésről szóló egyezmény (CMR) kapcsán felmerülő bírói kollíziós kérdésekkel foglalkozott^[1].

A CMR 1. cikkének (1) bekezdése szerint a CMR-t a közúti árufuvarozási szerződésekre kell alkalmazni, ha az átvételi helyként megjelölt hely és az átadásra kijelölt hely (a szerződésben meghatározottak szerint) két különböző országban található, amelyek közül legalább az egyik szerződő ország.

Tények

A szóban forgó esetben a CMR-t a határokon átnyúló árufuvarozásra azért kellett alkalmazni, mert Dánia és Olaszország is szerződő állam. A Róma I. rendelet (593/2008 on) szubszidiáriusan alkalmazandó a felek árufuvarozási szerződésére is.

Mint egységes nemzetközi jog, a CMR elsőbbséget élvez, amennyiben önmagában szabályoz egy kérdést, vagy kollíziós szabályt ír elő (a Róma I. rendelet 25. cikke). A CMR által nem szabályozott kérdések, amelyek nem oldhatók meg értelmezéssel, és amelyekre nem ír elő külön jogrendszert, a kollíziós jog szerint alkalmazandó jog hatálya alá tartoznak. Ha a CMR nem alkalmazható, a Róma I. rendelet 5. cikkének (1) bekezdésében foglalt kollíziós szabályok alkalmazandók az árufuvarozási szerződésre.

Ebben az esetben a felek nem fejezték ki jogválasztásukat, és Ausztria - ahol az alperes hajózási társaság székhelye be volt jegyezve - nem volt sem a felvételi hely (Dánia), sem a leadási hely (Olaszország), sem a feladó székhelye. Így a Róma I. rendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerint annak az államnak a jogát kellett alkalmazni, amelyet mindkét fél az átadási helyként megjelölt (azaz Olaszországot); ezért a bíróság megállapította, hogy az olasz jogot kell alkalmazni.

Megjegyzés:

A CMR elsőbbséget élvez a Róma I. rendelettel szemben, amennyiben az maga foglalkozik egy kérdéssel, vagy kollíziós szabályt állapít meg.