2013. szeptember 19-én a Legfelsőbb Bíróság egy nemzetközi joghatósággal kapcsolatos ügyben úgy határozott, hogy a Brüsszel I. rendelet 22. cikkének (1) bekezdése értelmében az ingatlan fekvése szerinti tagállam bíróságai rendelkeznek kizárólagos joghatósággal az olyan ügyekben, amelyekben a jogokkal kapcsolatos in rem ingatlanok bérletére vagy haszonbérletére, a felek lakóhelyére való tekintet nélkül.

Ez a nemzetközi kizárólagos joghatósági kérdés felváltja az alperes lakóhelye szerinti állam bíróságainak általános joghatóságát (a rendelet 2. cikke), valamint a különleges joghatóságokat (a rendelet 5. és azt követő cikkei).

Az Európai Bíróság a Luganói Egyezmény 16. cikkének előző szabályával kapcsolatban kimondta, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos jogviták gyakran igényelnek vizsgálatot és szakértő tanúk munkáját, amelyet szükségszerűen a helyszínen kell elvégezni. A kizárólagos joghatóság tehát a megfelelő jogvédelem érdekében áll. Az ingatlanok bérletét és haszonbérletét rendszerint külön törvények szabályozzák, és e törvények alkalmazását, tekintettel azok összetettségére, a legjobb, ha az alkalmazásuk szerinti ország bíróságaira bízzák.

Ez az érvelés azonban nem alkalmazható, ha a szerződés fő tárgya más jellegű, különösen, ha az egy kiskereskedelmi üzlet bérlésére vonatkozik. Ezért az "ingatlanok bérbeadása és haszonbérlete" kifejezést nem kell úgy értelmezni, hogy az magában foglalja a kiskereskedelmi üzlet bérletére vonatkozó szerződést, amennyiben az ilyen üzletet olyan ingatlanon működtetik, amelyet maga a bérbeadó bérel harmadik féltől.

A szálloda vagy kiskereskedelmi üzlet bérbeadásából eredő per nem tartozik a Brüsszel I. rendelet 22. cikke szerinti kizárólagos joghatóság alá, ezért a joghatósági megállapodás megengedett.

Végjegyzetek

(1) 2. eset Ob 63/13y.