Bevezetés

Tovább 15 január 2020Az osztrák legfelsőbb bíróság megvizsgálta, hogy a végleges választottbírósági ítélet érdemben sérti az osztrák közrendet (Ügy: OGH 18 OCg 9/19a). Az alapul szolgáló választottbírósági eljárásra a bécsi székhelyű Bécsi Nemzetközi Választottbírósági Központ (VIAC) szabályai szerint került sor. Az alperes a választottbíróság 2019. május 17-i ítéletével (ügy: AZ SCH-5533) nem járt sikerrel, és az osztrák legfelsőbb bíróságtól két különálló okból, nevezetesen az ítélet megsemmisítését kérte: (1) a meghallgatáshoz való jogának megsértése; és (2) a formális osztrák közrend megsértése.

Tények

Az alperes állítása a hiba a mögöttes VIAC választottbírósági ítélet alapult a be nem vonása bizonyíték és a törlés a tervezett szóbeli meghallgatás az érdemi.

A 2018. szeptember 17-én tartott telefonos konferenciahíváson a felek megállapodtak abban, hogy 2019. január 7. és 10. között szóbeli meghallgatást tartanak tanúk jelenlétében. A konferenciahívás képezte a megállapított eljárási menetrendet, és megalapozta a választottbíróság első eljárási rendjét. Az alperes (a legfelsőbb bírósági eljárásban a "felperes") 2018. október 4-én két tanút nevezett meg, de írásbeli tanúvallomást nem nyújtott be. Az írásbeli tanúvallomás benyújtása - az első eljárási rendnek megfelelően - előfeltétele volt a potenciális tanúk szóbeli meghallgatásának. A választottbíróság 2018. október 19-én tájékoztatta a feleket, hogy a megállapított határidőn belül kétnapos meghallgatást tart, majd ezt követően 2018. december 3-án bejelentette, hogy a meghallgatásra 2019. január 9-én és 10-én kerül sor. 2018. december 14-én az alperes bejelentette, hogy egyéb üzleti kötelezettségei miatt nem tud részt venni a meghallgatáson, ezért kérte a meghallgatás átütemezését. 2018. december 15-én a választottbíróság elutasította az alperesnek a tárgyalás elhalasztására irányuló kérelmét azzal az indokkal, hogy az alperes kérelmét "túl későn" nyújtotta be. A 2018. december 21-én kelt e-mailben az alperes ismét kérte a tárgyalás elhalasztását, hogy tanúit meghallgathassa.

Tovább 2 Január 2019, A választottbíróság úgy döntött, hogy törli a meghallgatás tervezett 9 és 10 január 2019 és hogy meghatározza az ügy érdemi részét a korábban benyújtott írásbeli beadványok alapján. E tekintetben a választottbíróság úgy ítélte meg, hogy a meghallgatásra nem volt szükség, mivel az alperes nem nyújtott be írásbeli tanúvallomást, és a megbeszélt időpontban sem volt hajlandó megjelenni. A választottbíróság ezt követően 2019. május 17-én szóbeli tárgyalás lefolytatása nélkül hozta meg ítéletét.

A felperes a díj megsemmisítését kérte, és a 611. §-ra hivatkozott. 2. § (2) és (5) bekezdésére hivatkozott (Zivilprozessordnung' vagy 'ZPO") a meghallgatáshoz való jogának és az osztrák hivatalos közrendnek a megsértésére hivatkozva.

Döntés

A Legfelsőbb Bíróság elutasította a keresetet, megállapítva, hogy a felperes által bemutatott tények alapján nem történt osztrák közrend megsértése. A Bíróság kimondta, hogy a megsemmisítési okok csak akkor teljesülnek, ha az osztrák jogrendszer alapvető értékei, köztük a szabályos eljárás elvei sérültek. Ebben a tekintetben a döntő a választottbírósági ítélet eredménye és nem a választottbíróság indoklása. Döntésében a Bíróság két pontot vett figyelembe: (1) a tárgyalás törlését; és (2) a bizonyítékok/tanúk be nem vonását.

A meghallgatással kapcsolatban a Bíróság megerősítette az állandó ítélkezési gyakorlatot, és megállapította, hogy csak a választottbírósági eljárás teljes hiánya egyenlő a meghallgatáshoz való jog megsértésével[1]. A választottbíróság által meghatározott időpont a felek által megállapított időkereten belül volt, és mindkét félnek elegendő ideje volt arra, hogy kifogást emeljen a meghallgatás ütemezése ellen. Az adott ténybeli körülményekre hivatkozva a bíróság megállapította, hogy a választottbíróságnak a felperesnek a tárgyalás elhalasztására, majd későbbi törlésére irányuló kérelmét elutasító döntése nem sértette az osztrák eljárásjog alapelveit és a ZPO 611. § (2) bekezdés 2. pontja szerinti meghallgatáshoz való jogot.

A tanúk be nem vonása tekintetében a Bíróság ismét hivatkozott az állandó ítélkezési gyakorlatra, és megállapította, hogy a kért bizonyítékok be nem vonása önmagában nem vezet a választottbírósági ítélet megsemmisítéséhez.[2] Az eljárási jog alapvető értékei csak akkor sérültek volna, ha a választottbíróság önkényesen járt el. A Bíróság továbbá megállapította, hogy az írásbeli tanúvallomások hiánya miatt a választottbíróság részéről ésszerű volt azt feltételezni, hogy a tanúvallomásokat nem fogják bemutatni, és hogy a bíróság így nem járt el önkényesen, amikor megállapította, hogy a szóbeli meghallgatás szükségtelen.

A bíróság azonban hivatkozott a ZPO 598. §-ára, amely kimondja, hogy: '[u]n amennyiben a felek másként nem állapodtak meg, a választottbíróság dönt arról, hogy szóbeli meghallgatásokat tart-e, vagy az eljárást írásban kell lefolytatni. Ha a felek nem zárták ki a szóbeli meghallgatást, a választottbíróság az eljárás megfelelő szakaszában, ha valamelyik fél kéri, ilyen meghallgatást tart.'[3] Más szóval, mivel a szóbeli meghallgatást a felek nem zárták ki kifejezetten, és mivel a felperes valójában szóbeli meghallgatásra irányuló kérelmet nyújtott be, a választottbíróságnak elméletileg szóbeli meghallgatást kellett volna tartania. E tekintetben a Bíróság emlékeztetett egy korábbi határozatára is, amelyben megerősítette, hogy a szóbeli meghallgatás elmulasztása az alapvető osztrák eljárási jog megsértésének tekinthető, ami a választottbírósági ítélet megsemmisítéséhez vezethet[4].

Mindazonáltal a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a ZPO 598. §-ban foglalt elv megsértése ebben az esetben csak "szabályos", nem pedig "kötelező" megsértését eredményezte a formális osztrák közrend megsértésének, ez utóbbi szükséges a díjszabás megsemmisítéséhez. Ebben az értékelésben döntő volt az a tény, hogy a felperes szóbeli meghallgatásra irányuló kérelmét a megállapított eljárási határidő után nyújtotta be. Érdekes módon a Bíróság megjegyezte, hogy az osztrák eljárásjog szerint, ha egy állami bíróság ugyanilyen ténybeli körülményekkel szembesülne, akkor az adott állami bíróság ezzel szemben köteles lenne szóbeli meghallgatást tartani, még akkor is, ha az ilyen meghallgatást szükségtelennek tartaná.

Összefoglalva, a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a választottbírósági ítélet nem sértette az alperes meghallgatáshoz való jogát (ZPO 611. § (2) (2) bekezdés) vagy az osztrák jogrendszer alapvető értékeit (ZPO 611. § (2) (5) bekezdés), és így elutasította a felperesnek a választottbírósági ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló kérelmét.

Comment

A Legfelsőbb Bíróság ismét megállapította, hogy a közrendi kivételt csak a legkülönlegesebb esetekben lehet alkalmazni. A Legfelsőbb Bíróság ezen döntése tovább bővíti azon esetek hosszú listáját, amelyekben a választottbírósági ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló kérelmet elutasították, és emlékeztetőül szolgál arra, hogy az osztrák Legfelsőbb Bíróság magas küszöböt szab az osztrák közrend esetleges megsértésének megállapítására.

Érdekes ebben a konkrét esetben azonban az osztrák legfelsőbb bíróság megközelítése a választottbíróság magatartásának értékelésében az állami bíróságéhoz képest. Mint említettük, a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy ha az eset ténybeli körülményeit állami eljárásra alkalmaznák, akkor az osztrák közrend megsértése történt volna. Ezért azt lehet mondani, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése e tekintetben ellentmondásos volt, miközben egyúttal felveti azt a kérdést, hogy a választottbíróságok és az állami bíróságok magatartását azonos mércével kell-e értékelni, és ha igen, milyen mértékben.