2014. február 27-én a Legfelsőbb Bíróság egy ügyben úgy döntött, hogy(1) amelyben a felperes a 2007. évi Luganói Egyezmény 5. fejezetében meghatározott, az egyéni munkaszerződésekkel kapcsolatos jogvitákra vonatkozó szabályok alapján nemzetközi joghatóságot kért. A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a Luganói Egyezmény 18. cikke értelmében egyéni munkaszerződésről van szó.

A felperes azt állította, hogy az érintett időszakban szinte kizárólag Ausztriában dolgozott az alperesnél (a nemzetközi joghatóság alapja az a hely, ahol a munkavállaló utoljára rendszeresen dolgozott). Ezzel eltért a nyomozati bíróság által megállapított tényállástól (amelyhez a Legfelsőbb Bíróság kötve van), miszerint az érintett időszakban elsősorban Bulgáriában és Németországban dolgozott.

A Legfelsőbb Bíróság csak akkor térhet el az eljáró bíróság által megállapított tényállástól, ha az eljáró bíróság kizárólag dokumentumokat vagy elfogadható közvetett bizonyítékokat használt fel. Ebben az esetben a fellebbezésben vitatott tények a felperes és egy tanú közvetlen vallomásán alapultak, így a bíróság nem térhetett el tőlük.

Továbbá a felperes nem alapozhatta kérelmét a Luganói Egyezmény 21. cikke alapján értelmezett prorogációs záradékra, mivel a 23. cikk (1) bekezdésének a) pontjában foglalt "írásban" követelmény nem teljesült. Bár ez a követelmény teljesíthető a prorogációs záradékot tartalmazó szerződési feltételekre való hivatkozással is, az Európai Bíróság és a Legfelsőbb Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata az ehhez hasonló esetekben megköveteli, hogy a szerződés szövege kifejezetten hivatkozzon a szerződési feltételekre.(2) Nem volt vitatott, hogy a felek nem kötöttek írásbeli szerződést; így az "írásban" követelmény nem teljesült.

Végjegyzetek